PONTYCENTRUM

MAGYARORSZÁG

Újra Csurgón- visszavágyás a tározóra

Újra Csurgón- visszavágyás a tározóra

2017.08.18.

Újra Csurgón- visszavágyás a tározóra

Bendó Ágnes, újdonsült női csapattársunk ezúttal a Fehérvárcsurgói víztározóra tért vissza, hogy a tavalyi túrája után, ismét megküzdjön ezen a rejtélyes és igazán kiismerhetetlen vízben élő csodálatos pontyokkal. A horgászat fénypontját emeli, hogy Ági kizárólag egyedül vágott neki Csurgónak, férfi segítség nélkül. A nem mindennapi kalandról, így mesél…

Csurgói túrámat július első hetére időzítettem. Az időjárás előrejelzés nem volt túl kecsegtető 2legmegfelelőbb időszak ez a tározón, de valahogy éreztem, hogy jónak ígérkezik majd a peca. Hosszú utazás után kora délutánra értem célba. A helyválasztáson nem sokat gondolkodtam. Választásom arra a „placcra” esett ahol már tavaly is jártam. A tározót látva eléggé meglepődtem, ugyanis a vízszint több mint egy méterrel kisebb volt. Bizakodva a horgászállásban, felállítottam táborom. A helykeresésre most nem sok időt fordítottam, hisz a „haljáratokat” már korábban kitapasztaltam itt. Csurgóra a nálam már több éve bizonyított, saját készítésű halas jellegű bojlival vágtam neki, amelyet GLM Extract-al, Black Pepper-el, és lazac olajjal tettem teljessé. De a kíváncsiság nagyúr, éppen ezért a csali arzenál részét képezte az XXX és Equinox gyári bojlik is.

Saját készítésű halas bojlim….
Saját készítésű halas bojlim….

…és a legfőbb összetevői
…és a legfőbb összetevői

Az éjszaka csendesen telt, nem is számítottam kapásra. Azonban a hajnal már magához szólított. A három méteres vízből jött érdeklődő erős húzós kapással érkezett. Mivel a bevágást követően nem mutatott nagy ellenállást, ezért az ismeretetlent partról fárasztottam ki. Néhány perc után már partközelbe is ért a gyönyörű torpedó. Meglepődtem, mert nem az aprajából való volt. A sikeres merítést követően a mérlegesnél be is igazolódott a pontos súlya. 15kg felett állt meg a mérleg mutatója.

Növényevő halasra. Nem is akármilyen
Növényevő halasra. Nem is akármilyen

A túra további napjai sem teltek eseménytelenül. A kellemes meleg időben jó néhány tólakót sikerült fognom, de egyelőre a nagyobb példányok elkerültek. A negyedik nap végre megtört a jég. 1-2 órás eltérésekkel folyamatosan érkeztek a szebbnél szebb pontyok. Az etetésem kezdett beérni, mert három 15kg feletti ponttyal is pózolhattam. A saját készítésű csalim újfent ismét bizonyított.

Megtört…
Megtört…

…a jég
…a jég

De mint azt már fentebb leírtam a kíváncsiság folyamatosan bujkált bennem a gyári csalik iránt. Így hát bevetettem az Odyssey-t és az Equinox-ot. Nem csalódtam bennük. A túra végéhez közeledve szemmel láthatóan észrevehető volt bizony mértékű vízszint csökkenés. Úgy vettem észre, hogy ez egy kissé negatív irányban befolyásolta a nagyobb halak kapókedvét. Ismételten a kisebb pontyok vették át a főszerepet. Ezért új helyet kerestem. Ennek meg is lett az eredménye, mert a horgászat végére végül is 10 db 10kg feletti pontyot sikerül fognom.

A gyári bojlik is fényes győzelmet arattak
A gyári bojlik is fényes győzelmet arattak

Az utolsó éjszakámon egy különös vendégem érkezett. Nem, nem pikkelyes lakó volt, hanem egy róka kölyök. Néhány percig néztük egymást, majd szépen lassan elsétált. Egy kis idő múlva megint visszatért. Tudtam, hogy mi miatt. Egy falattal megajándékoztam a vacsorámból. Nem mondott neki nemet. Hihetetlen élmény volt számomra, hogy szinte együtt ettem egy vadon élő állattal.

Vendégem a Vuk
Vendégem a Vuk

Napfelkelte után láttam neki a pakolásnak. Már csak a két szerelékem volt a vízben. Mindig ezeket hagyom utoljára. A bójákkal a parthoz érvén, iszonyat erejű kapást érkezett. Az orsóm majd felrobbant úgy húzta az ismeretlen erő a dobról a zsinórt. Még szerencse, hogy nem akkor, amikor bent jártam csónakkal a vízen. A semmiből érkező halra, azonnal reagáltam. A közel 1 óráig tartó heves küzdelem során először harcsára gyanakodtam, de amikor megpillantottam a világossárga hátát, rögtön tudtam, hogy pontyot akasztottam. Szerencsére a fárasztás során nem volt probléma, engedelmesen úszott a merítőbe a hatalmas tükrös. Nagyon örültem a halnak, mert ő volt a túra fénypontja a maga 17 kilógrammjával. Számomra Fehérvárcsurgó ismételten igazi kihívást jelentett.

A megtestesült álom
A megtestesült álom

Fáradtan, de büszkén távoztam a tározó partjáról, hisz a végeredmény magáért beszélt. Az összfogásom meghaladta a 300kg- ot. Ha minden jól megy, jövőre ismét meglátogatom majd Csurgót, hisz a hatalmas méretű vízterület minden évben új kalandot jelent nekem.

Tisztelettel Bendó Ágnes  és a Pontycentrum

Mint több más honlap, a mi honlapunk is sütiket használ a felhasználói élmények teljességéért.
További információ

Engedélyezem